Régen láttalak, régen láttál már, túl régen. Nem emlékszem már rád, nem tudom milyen, mikor hozzám érsz, mikor megkívánsz, mikor vágysz rám, csak azt tudom, milyen érzés, mikor mást csókolsz, mikor mást akarsz, mikor bosszút állsz rajtam, mert sosem kaphattál meg, mert élveztem, hogy te jobban akarsz engem, mint akkor én téged, és mert tudtam, hogy sokáig fogsz még akarni engem. Azt hittem van időm, azt hittem van időnk, azt hittem játék, hogy játszol, hogy játszhatok veled.
Ma este itt ülsz, messze tőlem, körülöttem emberek, körülöttünk emberek és te engem nézel. Engem nézel, újra engem és én újra érzem, hogy milyen, mikor megkívánsz, mikor vágysz rám és elfelejtem milyen érzés, mikor mást csókolsz, mikor mást akarsz, mikor bosszút állsz. Közelebb jössz, túl közel és csak most jövök rá, csak most, túl későn, hogy megint játszol, hogy most megtudod milyen, mikor jobban akarlak téged, mint te engem, hogy milyen, mikor én nem kaphatlak meg, tudod, és most játszol csak igazán, mert most már velem játszol, nem én veled, és kimondod végre, amit mindig is ki akartál, amivel most legyőztél, megtörtél, amivel most rábírsz, hogy örökké várjalak, és tudnom kelljen, hogy talán soha, soha nem jössz vissza hozzám:” Van egy lány…”