"Álljuk körül mind Frannyt, vegyük le a válláról az élet terhét, fogjuk meg és vigyük?"
Körém álljatok! De ne vegyétek le rólam, csak nézzetek, bámuljatok. Én elbírom, remeg a lábam, folyik a könnyem, de én kibírom, nem kell segítség, nem kell semmi, nem kell senki. Most az egyszer nem kell az a kéz, megmentem én magamat, köszönöm, elbírom egyedül, mondja a lány a lépcső alján a húszkilós bőrönddel a fiatalembernek, és igaza van. Elbírja, lassú nagyon, fáj is, erőlködik is de felér. Egyedül. Egyedül van és büszke. Nem függ, nem számít, nem vár, nem remél. Annyit akar csak, hogy lássák, hogy tudják, hogy tiszteljék ezért. Ne segítsetek...csak álljatok körém!